Félelem...
Ma tudatosult bennem valami. Félek.
Félek attól, hogy elvesztem őt... a szeretetét, a vonzódását, a lelkét, ami hozzám köti. Nagyon félek. És közben tudom, hogy butaság. Hiszen nem is vesztettem még el így senkit.
És mégis. Megmagyarázhatatlan érzés ez. Néha tör rám, de akkor elég hozzá egy kósza megjegyzés, egy negatív személyes üzenet (azon a fránya) Msn-en és nekem rögtön beindul az agyam. Gondolok mindenfélét és ez persze sosem pozitív. Messze megyek és nem találom a visszautat. Túl messze... az a baj.
Ezt írja Paulo Celho ugyanerről:
"A szerelem nem kérdezhet sokat, mert abban a pillanatban, amint elkezdünk gondolkodni, elkezdünk félni is. Megmagyarázhatatlan félelem ez, nem is érdemes megpróbálni szavakba önteni. Talán attól félünk, hogy a másik megvet, hogy visszautasít, hogy megtörik a varázs. Lehet nevetségesen hangzik, de így van. Ezért jobb, ha a szerelem nem kérdez, hanem cselekszik."
Mennyire rátapint a lényegre. Olyan dolgokat mond ki, ami bennünk van, de nem fogalmazódott meg. Talán sose fogalmazódna, ha valaki, mondjuk Coelho le nem írná ilyen egyszerűen.
Sokfajta félelem van, ezernyi árnyalat. Bennem most ez a legerősebb. És nem akarom. Dehát ki szeret félni? A kötéltáncos a cirkuszban. De az egy egészen másfajta félelem. Izgalmas. Az én félelmem, nem az. Nem éltet, hanem lassan megmérgez. Először engem, aztán minket.
Szeretet vagy félelem?
Én a Szeretetet választom.
posted by csokiscsiga @ 4:27 PM
1 Comments:
ellenorizni kell:)
Post a Comment
<< Home